Szentegyháza weboldala

Hitelesen nem bizonyított, de nagy a valószínûsége annak, hogy jelentõsen kihatott Oláhfalura a reformáció erdélyi terjedése János Zsigmond idejében. Úgy tartják, hogy a fejedelem fegyverrel kényszeríttette a katolikus székelyeket, hogy térjenek át az unitárius hitre.

A csíki székelyek ellenállására, 1567-ben megtámadta õket, de azok visszaverték a támadást. A fejedelem bosszúból visszavonulás közben felégette Oláhfalut, lakosságát kivégezte. Egyesek szerint meg azért pusztult el a környék, mert a lakosság nem engedte keresztül a fejedelem hadait. Valószínûleg a Futómezõ, Vész, Málnavész, Vészkõszikla stb. nevû dûlõnevek az akkori pusztulást elevenítik meg.

Az újratelepítést 1572-ben kezdték meg. A Hargitán áthaladó út védelmére minden vármegyét arra köteleztek, hogy egy-egy családot küldjön ide.

A nehéz életkörülményekre és a fontos szerepükre való tekintettel az Oláhfalviak sajátos kiváltságokat élveztek az évszázadok folyamán. A kiváltságoknál régebbi dokumentummal nem rendelkezünk vagy nem ismertek, de Báthory István fejedelem 1575-ben Mindszent havának 21. napján kelt rendelése: „…mivel Szentegyházas Oláhfalvi lakosok az roppant havasok közt oly vad és terméketlen helyt laknak, senki ezen lakosok jussaikban ne háborítsa és semmivel terhelni ne merészelje.” Nem bizonyított, de lehet, hogy ez az irat valamikor a községi levéltár tulajdonát képezte.

Orbán Balázs két dokumentumról is beszámol, amelyek szerinte a falu levéltárában megtalálhatók voltak. Az elsõ 1577-es keltezésû. Ebben Báthory Kristóf tiltja az udvarhelyi várnagyok túlhatalmaskodását. A második 1589-ben Báthory Zsigmond felmentette a falu lakosságát a „disznódézsma” alól.(O.B., I.kötet, 72.oldal) A község levéltára jónéhány irattal rendelkezett amik sajnos eltûntek a történelem viharaiban.

XVI. századi keltezésû iratokról máshonnan is bizonyulást kapunk: 1570. április 7-én János Zsigmond adományt ad Ferenc Pál részjószágára. (Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek fejlõdésének és népének története 1918-ig, 37. oldal) Az 1576-os adóösszeírásnál megtaláljuk Inneksõ Oláhfalu és Tulso Oláhfalu neveket is. (Szabó-Szádeczky: Székely Oklevéltár, IV. kötet, 42. Oldal)

A fent említett kiváltságok még bõvültek, de az elfogadtatásuk egyre nehezebben ment. Ebbõl beszámolót olvashatunk a Jakab Elek, Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb idõtõl 1849-ig címû könyvben. „A szék fõtisztei azonban nem nyugodtak meg az oláfalviak külön igazságszolgáltatásában s az ügyet az 1615.május3-19-diki országgyülés elé vitték, mely a 17-ik t.-czikkben ily határozatot hozott: »Miután az oláhfalviak kiváltsága a törvények dolgában az egész országnak, de kivált a székelységnek nagy sérelmére, s törvényei, szokásai és szabadságai ellenére van, hogy õk a székelység közepében lakván, közülök kivonják magukat: tetszett, a fejedelem akaratja is hozzájárulván, hogy kiváltságuk e részben töröltessék el, és mindenképen a székelység közönséges törvényével éljenek, a fejedelemnek tett igéretöket ezután is teljesítvén.» Ebbõl egyenetlenség támadt. A szék a törvényhez, az oláhfalviak kiváltságukhoz ragaszkodtak, s a fejedelemnél panaszt emeltek, hogy az õket hatósága alá vonni igyekezik. A fejedelem panaszukat meghallgatta s 1618. ápril 8-dikán tudtára adta az udvarhelyszéki fõ és alkapítánynak, hogy az oláhfalviaknak törvény dolgában azon szokásos gyakorlata volt, hogy a peresek ispánjok [a biró] és a tizenkét esküdt ember elé idéztetvén, 25 frton alóli ügyök ott határoztatott el, ha pedig ügyök 25 forinton feljül volt, azt az udvarhelyszéki törvényszékre bocsátották át. Meghagyta azért a fejedelem a szék fõtiszteinek, hogy a panaszlókat ezen szabaságukban tartsák meg s mások ellen is oltalmazzák. Ez ügy azonban most sem egyenlitõdött ki teljesen, sõt késõbb többször meg-megújul.”