Szentegyháza weboldala

Szentegyháza két település összeolvadásából keletkezett: Szentegyházasfalu (régen Oláhfalu) és Szentkeresztbánya.

Keletkezésének körülményei nagyon homályosak, mivel a régi iratok nagy része elveszett, nem tudni, hogy milyen okból, az esetleg fennmaradt írásos bizonyítékok hitelessége is megkérdõjelezhetõ, mivel vannak benne olyan megjegyzések is, amelyek az akkori idõkben nem voltak elterjedtek. Így a legtöbb adat, amit fel tudunk használni, a szájhagyományra és a múltban élõ Erdély-kutatók munkájára alapozható.

Azt sem lehet pontosan tudni, hogy egyáltalán léteztek-e olyan iratok, melyek a község alapítását igazolják. Létezésüket abból kiindulva lehet komolynak és biztosnak mondani, hogy Orbán Balázs és a korábbi kutatók nagy része emlegeti mûveikben. Az általunk és a kutatók által elsõ hitelesnek tartott említés a Báthori Gábor fejedelemtõl kapott kiváltságlevél, amely Csíkszeredában az Országos Levéltár Hargita megyei igazgatóságán lelhetõ fel.

Szentegyháza létrejöttének éve és körülményei igencsak bizonytalanok. Ugyancsak homályba burkolódznak a plébánia létrejöttének körülményei is.
Orbán Balázs a falu keletkezésérõl a következõket írja: „Ezen faluk (a két Oláhfalu – Kápolnás- és Nagyoláhfalu szerk. megj.) keletkezésérõl nincsenek biztos adataink, de arra igen, hogy 1301-ben az udvarhelyi vártól függõ kenézség volt már itten, s ez évben László király rendeli, hogy õket senki más dolgoztatni s ítélni ne merje, mint az udvardi várparancsnok stb. Ezen rendelvényben is kivétel tétetik az ottan lakó és oda települendõ székelyekre nézve, mi mutatja, hogy már akkor is laktak ottan szabad székelyek a kenézség alatti várjobbágyok mellett kik hogy nem voltak oláhok, azt bebizonyította okadalokkal Kovács István. (Lásd „Nemz. Társ.” 1831. évf. 167. s köv. lapjain)” (O.B.: A Székelyföld leírása, I. kötet, 72. oldal)

A történészek sokáig az említett, 1301-bõl származó latin nyelvû okiratot tekintették a település létezésére utaló legrégebbi dokumentumnak. Ezen dokumentum a következõképpen kezdõdik: ,, Nos Ladislaus Dei gracia Rex Hungariae etc. Vniuersis et singulis ad quos presentes deuenerint, notum esse volumus. Quod Ursus Knezius et Dominicus Magister janitorum nomine et in persona vniuersorum et inhabitatorum villé nostre Olachalis in medio Siculorum nostrorum de Vduordhel commorancium graui cum querela in nostri accedentes presenciam exposuerunt... " A magyar nyelvû lábjegyzetben ez olvasható: “Bizonyos ez adatból, hogy az Udvarhely széki székelyek közzé telepített Oláhfalu királyi birtok volt, s eredeti lakosai, kiknek kenéze Ursus (Ursu) is meg van nevezve, oláhok voltak. " (Szabó K., Szádeczky L., Barabás S.: Székely Oklevéllár, Kv., 1872,1. kötet, 29. oldal)

De az utóbbi idõben bebizonyosodni látszik, hogy ez az okirat is a hirhedt Kemény József XIX. századi hamisító egyik hamisítványa. A történetírás kiderítette, hogy Kemény József gróf azzal szórakozott, hogy okiratokat hamisított. Ezen iratokból tucatnyi létezik. Historiográfiailag érdekesek ugyan ezek a hamisított okiratok, de valódi történelmi botrányok elõidézõi. Akárcsak az oláhfalviaknak az udvarhelyi várral szemben fennálló kiváltságait tartalmazó, “1301 -bõl való" levél, amelyre elõszeretettel szoktak utalni a román történészek. A magyar történészek többsége azzal érvel, hogy nem lehet eredeti az a szöveg, amelyben olyan kifejezések találhatók, amelyeket csak a XVII. század után kezdtek használni. Hermann Gusztáv Mihály, a Székelyudvarhelyi Múzeum kutatója éppen az elsõ oláhfalvi kiváltságlevélnek tartott hamis okirattal foglalkozott több éven át.
Amúgy a fenti oklevél hitelességét a román történetírás sem tartja csalhatatlannak: ,,Cea mai veche pomenire a satului Vlãhiþa este din anul 1301, sub numele de „Villa olachalis”. Dacã autenticitatea documentului din 1301 e contetatã, a celui de la 1406, în care localitatea e pomenitã sub numele de Oláhfalu, este sigurã.” („A Szenlegyházasfaluról szóló legrégebbi említés 1301-bõl származik, “Villa olachalis" néven. Az 1301-es dokumentum hitelessége megkérdõjelezhetõ, az 1406-os irat, amely Oláhfalu néven említi a települést, egészen bizonyos.”) (Pascu ªt. Voievodatul Transilvaniei, Kv., 1972, Dacia Kiadó, I. kötet, 114. oldal). A szövegben Pascu a Székely Oklevéltár I. kötetére utal, melyben egy Lõrincz nevezetû lelkész ítél az Olt folyó és a Csorgó nevû víz lefolyásának fenntartása és áradásaik meggátlása ügyében.
Berényi Margit tanítónõ a falu monográfiájával foglalkozott. Szerinte 1170 körül III. Béla alapította a települést, aki ezen az útvonalon járt vadászni. Bevallása szerint a Kolozsvári könyvtárban olvasott arról, hogy 1263-ban már plébánia létezett ebben a faluban, és a papja pedig egy István nevezetû mester volt. Ennek az adatnak nincs dokumentummal alátámasztott valós bizonyítéka, ezért a hitelessége nem elfogadható.
Kovács Mihály és Ferencz József tanítók 1957-es keltezésû monográfiájukban egy, a plébánia irattárában talált könyvre hivatkozva 1360 elõttre teszik a plébánia alapításának dátumát. A könyv mellett még utalnak egy bélyegzõre is, amelyen ez a felirat található: Sig. Paroch. Szentegyházasfalu Ad. S. Andream Apost. 1360. Ez az adat sem bízonyítható, de viszont egybeesés figyelhetõ meg az 1902-ben kiadott „A katolikus Magyarország” címû könyv szövegével, mely szerint: „Szentegyházas-Oláhfalu. 1360 elõtt már létezett. Temploma szent Péter és Pál. Admin. Pap Albert”. Az egybeesés magyarázata az lehet, hogy a két tanító a plébánia írattárában ezt a könyvet találta meg, és erre utalnak és nem egy latin könyvre. A bélyegzõ létezése igencsak kétségbe vonható, hiszen a falut csak késõbbi idõben nevezik így, és nem 1360 körül, ahogy az a bélyegzõn szerepel.
A fentiekbõl kiderül, hogy a nepi hiedelem, mely szerint a falu a XII.-XIII. században keletkezett, hamis. Azaz a falu keletkezése kissé késõbbre tehetõ. Az 1332-1336-os pápai dézsmajegyzékben a falu nem szerepel, mint önálló egyházközség. Így a plébánia alapításának két lehetséges idõpontja van, az egyik 1360 után pár éven belül, vagy a másik 1406-ban, egy oláhfalvi vonatkoztatású dokumentum alapján.
Szentegyházasfalu keletkezésérõl és elnevezésérõl többféle történet szállt szájról szájra a lakosok körében. Ezeket próbáljuk ismertetni a továbbiakban. A hagyomány szerint, amit Orbán Balázs is lejegyzett, a falu elnevezése egy Oláh János nevû pásztortól ered, akinek kunyhója volt a mostani falu felsõ felében. Akkoriban a moldvai románok állandó gazdasági kapcsolatot tartottak fenn a székelységgel, a termékeiket egymás között kicserélték, és ezért napi járóföldnyi távolságra egy-egy pihenõhelyet építettek a maguk és teherhordó állataik számára. Ilyen állomáshely volt a Hargita lábánál, a Cigánydomb környékén Oláh János kunyhója. A vadállatokra való tekintettel a kunyhót megerõsítették, falszerûen körülvették kövekkel és fenyõszálakkal. A késõbb idetelepült székelyek “Oláh falának" nevezték az építményt, és erre származtatható vissza a falu elnevezése.
Más változat szerint egyszerûen az elsõ települtrõl Oláh falujának nevezték el a falut. Az Oláh János-féle magyarázatnak egy másik változata az, miszerint az 1572-es újratelepítéskor egy János nevû görög katolikus férfi került ide, aki románosan vetett keresztet, és ezért elnevezték Oláh Jánosnak. Sajttal kereskedett, és nemsokára házat épített, hogy az átutazóknak szállást adjon, így az utasok úgy tudták, hogy biztos hely ez, mert falu van az Oláhnál, és így született meg a település elnevezése. (Kovács M., Ferencz J.: Monográfia)
Orbán Balázs egy másik történetet is leírt: „A hagyományok szerint Oláhfalu elsõ lakója az oláh eredetü Fejér Márton volt, késõbb 3 más székely telepedett oda; õ ezeknek pénzt kölcsönözvén, beadósította s zselléreivé lenni erõszakolta. A kölcsön visszafizetését el nem fogadván, azokat dolgoztatta és zsarolta. Késõbb azonban Elekcsirõl egy 4-ik, nagyon humanus, igazságszeretõ ember települt oda, õ fellépett az elnyomottak ügyében s kieszközölte, hogy Fejér a pénzt tartozott elfogadni, s az elnyomottak ekként felszabadultak.” (Orbán B.: A Székelyföld leírása. I. kötet, 75. oldal)

Ennek a történetnek az a folytatása, hogy Fejér leszármazottai: Oláh Dániel és Oláh András a Vargyaslokából érkezvén, az egyik Szentegyházasfalu felsõ részében, a másik pedig Kápolnásfalu felsõ részében telepedett le.
Balázs Irén Kápolnásfalut bemutató monográfiájában olvasható: “A Máréfalvától Csíkszeredáig vezetõ hosszú úton ez volt az egyetlen lakott hely, ahol az utasok biztonságban érezhették magukat. Az utasok az oláhhoz (utasbeálló kocsma) szállottak be, és innen csoportokban indultak tovább, vagy a Csík felõl jövõ szekerek együtt jöttek odáig, hogy a Tolvajos-tetõn baj nélkül átjussanak, így aztán az oláh kocsmája messze földön híres találkozóhelye lett a szekereseknek." (Balázs L: Kápolnásfalu, Alutus, Csíkszereda. 1996. 10. oldal)1

“Vannak, kik azt állítják, hogy legelõbb oláh pásztorok települtek oda s onnan eredne a falu neve. Nem vitatom e kérdést; de ha telepedtek is oda oláhok, azok a székelyekkel elannyira egybe olvadtak, hogy most a két Oláhfalunak 3500 lélekre menõ lakói mind törzs-gyökeres székelyek." - vonta le a következtetést Orbán Balázs (I. kötet. 74. oldal). Más utalásokból arról tudunk, hogy az idõk folyamán a román kereskedõk közül, akik évente kétszer jártak az udvarhelyi és a homoródszentmártoni vásárokba, néhány itt maradt, letelepedett, a székelyekkel egybeolvadt és nagyon hamar elveszítette nyelvét, vallását, viseletét.
A szájhagyomány szerint a település elsõ lakói elsõsorban Felcsíkból érkezõ székelyek voltak, akiket árpádházi királyaink biztonsági okokból telepítettek az Udvarhely-Csíkszereda közt elterülõ hatalmas erdõségbe.
Az is feltételezhetõ, hogy a portyázó hadak támadásai, a török pusztítás, a vallási háborúskodás miatt a fejlõdésnek indult falu elpusztult, és a helyébe késõbb új jött létre. Állítólag Bocskai István telepítette vissza 1604-ben 3-4 év leforgása alatt, fõleg Csíkból, Gyergyóból, Háromszékrõl hozott családokat, elsõsorban Csíki és Elekes nevezetûeket, akiket az itteni letelepedésre elsõsorban a kiterjedt erdõségek és a pásztorkodásra alkalmas legelõk késztettek. (Kovács M., Ferencz J.)

Hiteles dokumentumok hiányában többféle elképzelés létezik a település eredetére és elnevezésére vonatkozóan. Egyik sem bizonyítható a fentebb felsoroltak közül. Az viszont biztos, hogy Udvarhely és Csík között fontos kereskedelmi és hadi út vezetett a kiterjedt erdõségen át, és ezeken a területeken az utasok testi épségét gyakran veszélyeztették a vadállatok és a törvény elöl bujkáló rablók. Ezért a két Oláhfalu védelmi célból jött létre. Késõbb a lakói azt a feladatot is megkapták, hogy a futárokat és az állami postát fegyveresen kísérjék Csíkszeredáig. Ennek fejében a történelem folyamán számos kiváltságjogot nyertek mind az erdélyi fejedelmektõl, mind pedig a magyar királyoktól. Székelyföldön az úgynevezett “székely tízesekbõl" lettek a faluk. Ezen általános szabály alól Szentegyházasfalu sem kivétel. A köztudatban még most is él a tízes felosztás, az egyház megszervezésében a mai napig alkalmazzák. A falu négy
tízbõl áll.

,,A székelység letelepedése nyilván a legkisebb hadi egységgel, a tízessel kezdõdött, ennek kebelében mindenik harcos egyenlõ örökséget kapott - beltelket, rétet, szántót, a tisztviselõk nyilván már eredetben többet, mint más. A gyalogosok kevesebbet, mint a lovasok. Mindenik harcosnak az övérõl gondoskodnia kellett.
...A tízesekbõl lettek késõbb a faluk, s a tízesek ezek tízesei lettek, azok a csoportfelügyelõk, vezetõk, akik a hadnaggyal és a bíróval az érintkezést fenntartónak s a tízesnek honvédelmi, közigazgatási, s gazdasági ügyeit intézték, s a rendeleteket végrehajtották, „tízes bíró vagy röviden „tízes” nevet kaptak.” (Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek földjének és népének története 1918-ig, Bp. 1938. 41. oldal)

Mivel a feltételezések szerint a környék legrégebbi települése Lövéte, a két Oláhfalu csak késõbb jött létre, az újabb és újabb lakosok a Hargita irányába tudtak terjeszkedni. Sûrûn építették házaikat, hogy az uralkodó szelek ellen némi védelmet nyújtsanak. Egyes vélemények szerint az elsõ település a Halaság és Lok patakokat elzáró gát környékén keletkezett a falu felsõ felében, mivel a telepesek így tudtak ivóvízhez és a fûrészek meghajtásához szükséges folyóvízhez jutni. A mesterségesen létrehozott Vargyas-csatorna mentén építkeztek. Egyes helyeken a patak vizét kisebb árkokkal elvezették, melyek késõbb újra a fõágba folytak, és ezek mellett néhány utca keletkezett.

Szentegyházasfalu határának nagyobb részét a Hargita oldala képezi. Itt a legfontosabb helynevek: Csere, Veresbükk, Halaság, Pokád, Meggyesmezõ, Galusa, Vész, Futómezõ, Csonka, Oltárkõ, Mita-kútja. Egyéb határnevek: Megyekert (állítólag itt voltak az elsõ szántók), Postakert, Pityókáskert, Sóhely stb.
A település eredeti neve Oláhfalu volt, amint az az 1406-os és a XVI. századi dokumentumokban olvasható. Késõbb a kiváltságlevelekben Szentegyházas-Oláhfalu néven szerepelt. A Szentegyházas elõnevet egyes feltételezések szerint azért kapta, mert püspöki segítség nélkül építette újra a leégett templomát, mások szerint viszont egyszerûen csak azért, mert saját templommal rendelkezett. Márpedig különbséget kellett tenni a két kilométerre fekvõ – valószínûleg késõbb létrejövõ vagy leszakadó – másik Oláhfalutól, amely csak kápolnával rendelkezett, és így lett Kápolnás-Oláhfalu, vagy Kicsi-Oláhfalu. Ilyen szóösszetételben Szentegyházas-Oláhfalut Nagy-Oláhfalunak vagy egyszerûen Nagyfalunak nevezték. A népnyelvi használatban a lakosok oláhfalviak vagy nagyfalusiak lettek, a köznyelvben viszont a Szentegyházasfalu volt használatos.
A XVI. századi dokumentumokban elõforduló névhasználatok a következõk: Oláhfalu. Olahfalw, Olahffalw, Szentegihazas-Olahffalva, Szentegjhazas-Olahffalva, Szentégihazas-Olahfalva, Szentegjhazas-Olahfalva, Thulso-, Tulso-Olahfalu, -Ólahfaha, -Olahfalw, -Olahffalu, -Olahffalva, -Olahffalw, -Olahffalwa, Zenteghazas-, Zentegihazas-, Zenteghazas, Zentegyhazas-Olahfalu, -Olahfalva, -Olahfalw, -Olahffalu, -Olahffalva, -Olahffalw, -Olahffahva. (Demény L., Pataki J.: Székely Oklevéltár, Új Sorozat, I. kötet, 361. oldal)

Az erdélyi települések történelmi neveit felsorakoztató szótárban a Vlãhiþa névnél olvashatjuk: “1301 villa nosíra Olachalis (vitatott Dokumentum). 1406 Oláhfalu, kb. 1566 Olahfalw, 1576 Túlsó Oláhfalu, 1602 Szentegyházas Oláhfalu, 1808 Oláhfalu, Wlachendorf, 1835 Szent Egyháza* Oláhfalu. 1850 Szentegyházas Olahfalu, Olahfalu, 1854 Szentegyház-Oláhfalu, (Nagy-Oláhfalu), Olafal.au Mare, " (Suciu C.: Dicþionar istoric al localitãþilor din Transilvania, Buk., 1968, II. kötet)
A kommunizmus idején, az Ötvenes években egyre többen szorgalmazták a „szent” elõnév elkerülésének idõszerûségét. A hivatalos szervek a község román elnevezését vitték be a közhasználatba, lépten-nyomon csak Vlahicát emlegettek.

Az elnevezés körüli dilemma 1968-ban teljes mértékben megoldódott. Ekkor alakult meg Vlahica városa, alapjában véve Szentegyházasfalu és Szentkeresztbánya egyesülésébõl, amelynek a lakói akarva-akaratlanul megszokták ezt az új és idegen kifejezést. Egyesek még ma is használják, bár az 1989-es változásokat követõen a kisváros Szentegyháza nevet vette fel. A helybeliek a közhasználatban viszont többnyire csak „faluról” és „városról” (bányáról) beszélnek.